Valósággá tesszük azt, ami eddig elérhetetlen volt

Íme néhány jármű és létesítmény, amikről egyelőre csak álmodik az emberiség!

A közös bennük az, hogy CO2 szűrő berendezés nélkül emberi létezésre alkalmatlanok.

Lehetőség a valódi zöldítésre

Célunk, hogy a lehető legtöbben használják az MFSYS CO2 Filter System-et.
 
Mindannyian tudjuk mi történhet akkor, ha egy olyan természeti katasztrófa következne be, mint pl. egy kritikus méretű aszteroida becsapódása bolygónkba.
 
Szerencsére már előre tudjuk jelezni az ilyen eseményeket és van időnk a felkészülésre.
 
De valóban fel tudunk készülni egy ilyen eseményre?
 
Egyetlen esélyünk ebben az esetben egy légkörtől hermetikusan elzárt föld vagy víz alatti létesítmény. Itt pedig az élethez nélkülözhetetlen a szervezetünk számára megszokott, szinte szén-dioxid mentes légkör.
 
Ez csak egy példa volt a sok közül.
 
Elméletben már a Marsra készülünk, viszont a tudomány mai állása szerint rengeteg megoldandó technikai kihívás van még a Földön is. A marsi légkör 95%-a szén-dioxid. Először a saját jövőnk érdekében itt kell megoldani a szén-dioxid problémát.
 
Ez már nem csak a klímaváltozásról szól. Ez már létszükséglet.
 
Tudta, hogy minden egyes levegővételnél 100-szor annyi szén-dioxidot lélegzik ki, mint amennyit be?
 
Mindannyiunk problémájára megoldás az, hogy globálisan megosztjuk a műszaki és technológiai fejlesztéseinket.
 
Az MFSYS CO2 Filter System a Know-How -ját, és CO2 emisszió csökkentő szabadalmát jelképes licencdíj ellenében kínálja fejlesztőknek, gyártóknak, felhasználóknak és hasznosítóknak.
 
Minél többen használjuk és fejlesztjük tovább a technológiát, annál közelebb kerülünk a bolygónk megmentéséhez.
 
Mészáros Ferenc
– szabadalmas

 

VILÁGELSŐSÉG

Melyik ország lesz az első?

A világ első karbonsemleges intézménye, szórakoztató-rendezvény központja, kulturális vagy sportlétesítménye, tömegközlekedési járműve stb.

A Genf találmányi expo aranyérmes, USA szabadalmas MFSYS CO2 Filter System járműipari fejlesztés berendezése a súlyánál és térfogatánál fogva bármely ipari szén-dioxid emisszió kibocsátó egységbe beintegrálható.

Demonstrációs program: a program keretében megvalósuló jármű, illetve épület energetikai és/vagy légtechnikai gépészeti egységbe integrálásra kerül a reprodukálható MOBIL CO2 emisszió csökkentő technológia. 

Projektgazda, azaz a létesítmény (irodaház-színház-sportcsarnok-kórház-társasház stb.) vagy jármű (busz-hajó-vonat-gépkocsi stb.) üzemeltetője fogja birtokolni a nevesített iparági szektor exkluzív know-how felhasználás jogait az egyedi megállapodású szerződés szerinti százalékban, a helyszínt biztosító ország területére. (vagy akár globálisan)

Mecénások a pénzügyi támogatásukkal, nevesített „saját” helyszíneikre (székhely, telephely, lakcím) exkluzív licencia felhasználásra, karbonsemlegesítő projekt fejlesztés megvalósítására válnak jogosulttá.  

A profitorientált közösségi finanszírozási rendszernek köszönhetően, természetes személyek is támogatóivá válhatnak az üvegházhatású gáz globális mérséklését célzó fejlesztési programnak.   

CSÖKKENTS, HOGY NÖVEKEDHESS! – Karbonsemlegesítés profitorientált rendszerben!

ZÖLD PROFIT a nyilvánosság számára…

Az MFSYS fejlesztői konzorcium a jelenleg konkurencia nélküli, járműipari szén-dioxid emisszió csökkentési technológia licencdíj és egyéb bevételeinek a megosztását kezdeményezi, közösségi előfinanszíroztató rendszerben, a világelső járműipari prototípusok megvalósítása érdekében.

Zöld profit lehetősége természetes és jogi személyeknek egyaránt.

Az „MFSYS CO2 Filter SystemUSA szabadalommal rendelkező, Genf találmányi expó aranyérmes karbonsemlegesítő technológia, mely a járműipari szegmensben monopol piaci részesedéssel bír globálisan… A fejlesztő és jogtulajdonos társaságok a megoldásuk széleskörű megismertetése céljából, marketing kampányt indítanak.

Az extrán profitábilis üzleti lehetőség iránt érdeklődők számára, Egy névre csak Egyszeri alkalomra biztosítja a fejlesztő társaság a programban való részvételt annak érdekében, hogy a lehető legtöbb konzorciumi partnerre lehessen.

A PublicStep.com online technológia transzfer platformján elérhető profitábilis lehetőségek:

  •  
  •  
  •  
  •  

 

LÉGY RÉSZESE A SIKERNEK!

(HAMAROSAN…)

Kapcsolati űrlap

Szakmai partnerek, ötletgazdák, tudományos intézmények, kutatók-fejlesztők az alábbi űrlapon keresztül vehetik fel velünk a kapcsolatot: